Karácsonyfamese – Ez nagyon szép!

Karácsonyfamese

„Azt mondják, ez lesz a legszebb napom…” – gondolta a fenyőfa. Formás, ágas-bogas szerzet volt: tűlevelei fényesek, sötétzöldek, a törzse egyenes. „Hová kerülök majd? Meleg szobába? Csillogó gyertyák és gyerekszemek közé?”

Az a legizgalmasabb – gondolta a kislány –, amikor Apával lemegyünk sétálni Karácsony estéjén, ki a havas utcákra, hogy az angyaloknak legyen elég idejük becsempészni a szobába a karácsonyfát. A tavalyi akkora volt! Nem is értem, hogyan fért keresztül az ablakon… Apával sétáltunk az utcán, kézen fogva, és bekukucskáltunk minden ablakon. Figyeltük, hova hoztak már karácsonyfát az angyalok. Vajon milyen lesz az én fám? Díszek biztos lesznek rajta, meg gyertya és sok-sok mézeskalács, piros masni, szalmaangyalkák…”

Láttatok már csupasz karácsonyfát? Ugye, nem? A fenyőfa ünneplő ruhája Karácsony estéjén reményekből, varázslatból, gyertyalángból, csillagszóró sziporkázó, mesebeli fényéből van szőve. Nálunk minden évben más színű ruhába öltöztetik a fát a karácsonyi angyalok. Sokszor elképzelem, hogy mi lenne, ha egyszer találkozhatnának egymással… Hallom a hangjukat, ahogy veszekednek, dicsekednek, locsognak, fecsegnek az álmaimban az én hétéves életem tündöklő ruhás karácsonyfái.

A leghangosabb Aranka, az arany-karácsonyfa. Aranyruháját aranygömbök, aranyfonalak, aranyporral befújt mogyorók díszítik. Aranyruhás, pici angyalok aranytrombitát fújnak ágain, aranycsillag van a tetején korona helyett. Nem győzi dicsérni önmagát. A többiek rosszallva nézik hencegését.
– Aranyoskám, csakugyan csillogó-villogó, szép ruhát szőttek rád az angyalok, de lásd be, a mi ruhánk is gyönyörű! – mondta a Szalmakarácsonyfa, akinek szalmaruháját szalmadíszekből varrták össze. Szalmacsillag, szalmatündér, szalmababa díszítette ágait.
– Engem a Földanyó öltöztetett fel – mondta a harmadik évem szép karácsonyfája, akinek az ágain szárított almakarikák, szegfűszeggel megszurkált mézeskalácsok, tobozok ringatóztak. Nézzétek a kicsinyemet! – mutatott a dióhéjban zárt kisbabára, aki dióbölcsőjében ringatózott a tűlevelek tövén.
A negyedik karácsonyom szépséges fenyője Piroska volt. Piros masni, apró tűzpiros gyöngyök, kerek alma díszítette. Elpirult, ha ránéztem.

Karácsony előtt mindig tündérkonyhát csinálunk. A nagy asztalt Mama letakarja, és mi, gyerekek köré sereglettünk. Kezünk alatt kerekedik a mézeskalács, formálódik a kis betlehem, a bárányka, Mária, kisded – csupa édes tésztából. Az angyalok most mosolyognak – mondja mama, amikor látta, milyen izgatottan dolgozunk. Azután, amíg sülnek a díszek, az asztalt körülülve füzéreket ragasztgatunk, csillagot fényesítünk, álmokat szövünk, és meséltetjük gyerekélete gyerekkarácsonyairól.

„Azt mondják, ez lesz a legszebb napom… – gondolta a fenyőfa. Hová kerülök? Meleg szobába? Csillogó gyertyák és gyerekszemek közé?
„Angyalt kellene fogni… – gondolta a kislány, ott, az utcán. – Megsimogatni a szárnyukat, megérinteni csillagporos ruhájukat, legalább egyszer… Tavaly majdnem sikerült! Amikor beléptem a szobába, sötét volt, csak a gyertyák égtek, és a fa ott tündöklött teljes díszében. Sosem láttam ennél szebbet. Az ablakon a függöny: huss, meglebbent… Ott szállnak az angyalok! – kiabáltam Mamának, de mire odaértem az ablakhoz, már csak apró szikrák jelezték a fekete égbolton az útjukat. Azért csak kellene angyalt fogni… Beérném a legkisebbel is! Felvenném a karomba – az én angyalomat…

Apa igazából a hegyoldalon szereti a fenyőfákat, a magasakat – ezért én az idén gyökeres karácsonyfát kérek az angyaloktól, hogy Apa is örüljön. És én vele örülök.
„Ha elmúlnak az ünnepek, ki fogjuk ültetni. Ki, a hegyoldalba – mondja Apa. Vigyázunk rá, fokozatosan szoktatjuk majd a hideghez, hogy meg ne fázzon, amikor újra a szabadba kerül. Szeretném, ha megmaradna…”

Láttatok már csupasz karácsonyfát? Ugye, nem? A fenyőfák ünneplő ruhái karácsony estéjén reményekből, varázslatból, gyertyalángból, csillagszóró sziporkázó, mesebeli fényéből van szőve. Már csak kilencet kell aludnom. Ma is róluk álmodom. Hallom a hangjukat, ahogy veszekednek, dicsekednek, locsognak, fecsegnek az álmaimban az én hétéves életem tündöklő ruhás karácsonyfái…
„Azt mondják, ez lesz a legszebb napom” – gondolta a fenyőfa, és minden tűlevele ragyogott. Nézte a gyertyát, a meleget adót, a hótól porcukros háztetőket, a csillogó gyerekszemeket – de az angyalokat ő se vette észre. Csak azt a néhány apró szikrát, amely az útjukat jelezte Karácsony éjszakáján a fekete égbolton.

2 Likes

Comments: 0

There are not comments on this post yet. Be the first one!

Leave a comment